KOSÁR

Nincs termék a kosárban

ÖSSZESEN:
0 Ft

Szakmámat 1995-ben szereztem meg, ekkor indult Magyarországon az első OKJ-s képzés ami akkor még tényleg gyermekcipőben topogott. Szerencsés vagyok, hogy a szakmával együtt nőhettem fel és annak részese lehettem, minden fejlődésében.

Versenyezni 2008-ban kezdtem, díszítés és Tipbox kategóriában. Számos magyarbajnokságon állhattam dobogón, de a számomra legnagyobb elismerést egy ezüstérem jelentette amit nemzetközi szinten, Londonban a Nailympián, divízió 2-es kategóriában már a Truscada színeiben hozhattam haza.

Szakoktatói múltam több mint 10 évre tekint vissza amit az ország egyik legnagyobb cégénél kezdhettem el, ahova a mai napig számos szép emlék köt. Itt ismertem meg  kolleganőmet, és egyben barátnőmet, akivel rengeteget dolgoztunk és tanultunk együtt. Szakma iránti szenvedélyünk egymásra talált, így nem csak a hétköznapokban, de a munka területén is támaszai voltunk a másiknak, energiát nem kímélve kutattunk új technikák és anyagok után, amiből számos fejlesztés meg is valósult és jelen van a magyar műkörmös kultúrában, mind oktatás és alapanyag tekintetében. Lendületünk azóta is változatlan. Majd idővel minden átalakult körülöttünk, az élet mindig hoz magával változást, nekünk egy új anyagot egy új vállalkozást hozott a Truscada Hungary Kft. nevében. Vállalkozásunk elindulásánál csak egyetlen dolgot tudtuk, hogy mi, mivel szeretnénk dolgozni és oktatni. Egy olyan anyagot amit nemcsak szívesen ajánlunk tanulóinknak de magunk is aktívan használunk a szalon munkától kezdve egészen a versenyzésig.

Felépítettünk egy lendületes csapatot, ahol a szakma iránti elkötelezettség közös. 2019-ben már együtt indultunk a londoni olimpiára és hihetetlen érzés volt, hogy a maroknyi csapatunk eddigi legeredményesebb magyar csapatként térhetett haza 17 éremmel.

Pályám kezdete óta Budapesten és vidéken egyaránt, több száz műköröm építés iránt érdeklődő tanulót segíthettem szakmai fejlődésében. Ez idő alatt volt lehetőségem kiismerni a tanulni vágyók igényeit ahhoz, hogy eredményesebben sajátíthassák el a szakma csínját-bínját. Segíteni tudok, hogy hogyan alakíts ki stabil vendégkört és hogy pontos, gyors, vendégkedvenc szolgáltatás tudj nyújtani. Online és személyes továbbképzéseimmel elsősorban a különleges effektekre, díszítésekre és technikákra koncentrálok, amit szalonban is gyorsan alkalmazni tudsz és elérni vendégeidnél azt a bizonyos WOW hatást.

Szeretettel várok minden tanulni vágyót.
VISSZA A LAP TETEJÉRE